Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Egerben voltak nemzetközi táborbanVytlači
 

DSC_0026.jpg

Szeptember 3. és 9. között Nemzetközi Ifjúsági Tábor valósult meg Eger városában a Nemzeti Tehetség Program keretében, amelyen részt vettek az Ivan Krasko Gimnázium diákjai is. A természettudományi workshop jellegű táborba Magyarország, Szlovákia, Románia és Szerbia közép- és általános iskoláiból érkeztek a  tanulók, és a rendezvénynek otthont adó egri Gyakorlóiskolában a négy őselemet vizsgálhatták meg közelebbről.

DSC_0029.jpgDSC_0031.jpg

 A résztvevők öt napra kis tudósokká váltak, s a tapasztalt oktatók – pedagógusok vezetése mellett lehetőségük volt bolygónk és a rajta lévő élet törvényszerűségeinek részletesebb megismerésére. A tanulók a képzés ideje alatt négy csoportban dolgoztak, és mindennap más őselem – a víz, a tűz, a föld illetve a levegő – tulajdonságainak megfigyelésére összpontosítottak. A kísérletek, a megfigyelés, az eszmecserék által érdekes tapasztalatokra tehettek szert. A program része volt Eger nevezetességeinek – a várnak, a Bazilikának, a Varázstoronynak a megtekintése. A tanulók az Imola Hotelben voltak elszállásolva, ahol egész napi étkeztetésük is biztosítva volt. A résztvevők a megszerzett ismereteken kívül új élményekkel és új barátságokkal gazdagodva térhettek haza.

Hugo Suchánek, Béres Marianna


 
 

ma 2017.12.11 van

ma Hilda névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal