Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Mihók Ibolya emlékéreVytlači
 

Ibolya_portret.jpg

Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Mihók Ibolya képzőművész, a rimaszombati Művészeti Alapiskola tanárnője, rimaszombati szervezésű képzőművészeti versenyek állandó szervezője zsűritagja.

Mihók Ibolya 1960 március negyedikén született, s Besztercebányán végzett a mai Bél Mátyás Egyetemen. Az egyetem elvégzése után hazatért szülővárosába, ahol 1984 óta tanított. nem kis érdeme van abban, hogy a művészeti alapiskola épülete fokozatosan megújult, s ma a képzőművészeti tanszék a megye egyik legjobban felszerelt, s legmodernebb iskolájának számít. 33 év alatt diákok ezreivel foglalkozott, szerettette meg velük a képzőművészetet, akik közül sokan szerepeltek eredményesen hazai és nemzetközi versenyeken, így Magyarországon, Csehországban, Olaszországban, de Kínában és Indiában is. 1988-ban Daniela Pánekovával egyetemben egyik ötletgazdája és szervezője volt az Újévi üdvözletek címet viselő versenynek, amely immár 19 éve az egyik legismertebb képzőművészeti versenynek számít Szlovákiában.  Ahogy állandó zsűritagja volt a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya által szervezett Ferenczy István Képzőművészeti Versenynek is. Számos hazai és nemzetközi workshop (Lengyelország, Horvátország) résztvevője volt, saját elméleti és gyakorlati tanítási modellt alakított ki, s számos diákja folytatta tanulmányait képzőművészeti szakon.

A mindig csendes, felelősségteljes, fáradhatatlan Mihók Ibolya szeptember 24-én végleg megpihent, s átköltözött a „csodák országába”. Munkatársai és diákjai a legnagyobb szeretettel őrzik emlékét.


 
 

ma 2017.12.11 van

ma Hilda névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal