Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Megjelent Danyi Zoltán első versesköteteVytlači
 

14218058_1388627987818064_224445682_n.jpg

A napokban a Nikolas Polgári Társulás gondozásában megjelent a Városi Hivatal munkatársának, a gesztetei Danyi Zoltánnak az első verseskötete, Életem versei címmel. A kötetet Juhász Dósa János szerkesztette, a kötet borítóját és az illusztrációkat Puporka Zsolt tervezte, a grafikai szerkesztés Lovas Róbert munkája.

A kötet megvásárolható a rimaszombati Tompa Mihály Könyvesboltban, valamint a szerzőnél személyesen is beszerezhető.  

danyikotete.jpg

A szerkesztő írja a kötet előszavában:

„Nem világmegváltó költészet az övé, csak csodateremtő. A saját, személyes csodáé. Danyi Zoltán túl az élete delén, csak saját és családtagjai épülésére kezdett el verseket írni, ahogy saját és családtagjai épülésére döntött úgy, hogy magasabb szintre lép, s kihozza magából a maximumot. Nem sokan képesek erre, főleg nem abban a közegben, ahonnan ő jött, a gesztetei cigánysorról. De idejében ráébredt, s már ezt adta tovább a gyerekeinek is, hogy mégiscsak lehet és érdemes is a hagyományokat megtartva, de kitörni az elmúlt századok által bilincsbe zárt létformából. A gömöri ember zsigereiben van a költészet, s ha nem is űzi mindenki olyan magas szinten, mint teszi azt a szomszédos Péterfalán született Tőzsér Árpád, s legtöbbjük csak önmaga szórakoztatására ír verseket, egyféle lírai önéletrajzként, ahogy teszi azt Danyi Zoltán is. Bár évek óta egy hivatalban dolgozunk, alig egy éve tudom azt, hogy évtizedek óta költ ő, méghozzá nem is rossz verseket, amelyek révén nemcsak egy ember (egy hivatalnok) életrajzát rakhatjuk össze, hanem üzen is általuk, családnak, romáknak, a világnak – szóval mindannyiunknak.

ťNem mindenki életében//vannak csodákŤ – írja A csoda című versében, de egy pillanatnyi kétséget sem hagy afelől, hogy az ő élete tele van csodákkal, mégpedig csupa-csupa földi csodával, amelyet úgy hívunk, hogy szeretet.”

 

 

 

A költő nem hazudhat

 

 

Október közepén bánatosak a mezők az erdők a fák,

bánatos szívünktől messzi a remény

fájó értelmünk teli talánnyal,

miért nem bízik az apa a fiában

a fiú szeretőjében a kedves kedvesében

miért nem értheti búját bánatát a más szív

vagy talán – e nemes gondolat nem is nemes

az elme szüleménye, de ez nem lehet!

Tegnaptól békésebb lett szívem,

megtanított bízni egy nő ki hitt nekem,

igen,

találtam egy asszonyt kinek fájt ha nem őszinte a szív,

s barátként fájdalmát érezni véltem.

Őt szépnek látom ma is, ha rá gondolok

az igazi barátra

az jut eszembe, hogy nékem jutott a dicsfényből

és ámulok e zord világban

hiszen sebeimre gyógyírt találtam.

Barátnőm, sorstársam, ikercsillagom

kincsként hordozlak, mindenhol

nem félek ha vádol az élet, nem félek hercegnő,

már most remélek, erősen bízom s tudom

te nem cserélsz, nem cserélsz értéket hitvány dologért

jó, hogy érvényt szerzett a bizalom

bár volt idő, hogy próbára tettelek

belülre csorgó könnyemet lepleztem vele,

de megváltozott a világ, elmúlt a vádló gonosz,

te előre hoztad a csodát, két szív így összefoghatott

örök barátságot kovácsolt össze,

jelszavunk: „bizalmat mindörökre”.

Szép valóságot mi másoknak nem adatik,

szép valóság nem terem kövön vagy bármilyen más helyen

csak az igazi szívben, ösvényét díszként őrzöm mint örök koszorút,

fáradt lelkemnek találtam helyet.

Ha még nem is lennénk társak ezután

ha tán az élet sodra elvinne máshová

emlékezni fogok rád,

példaként bizalmat tanítok mindenütt, hogy tudja a világ

él egy nő valahol, ki barátnak, igazi társnak tekintett

s minden nap megajándékozott – szeretett.

 

 

Cigánysorból

 

 

Dombos tetőn nyugszanak

homlokegyenest a faluval szemben

ezek apáink házai,

palatetős vályogházak,

ahonnan este sziporkázóan

fények árulkodnak az életről.

 

Emberek pihennek a

vályogházak lágy ölében,

szomorú szerelvény

ez, mondom,

ami várakozik arra,

hogy az utasok felszálljanak rá.

 

Idegen utasként várakozni kell,

türelmetlenül, füttyjelre talán,

megdöbbenve,

fázva s éhesen,

mert ez a vonat nem indul el,

sohasem hagyja el az állomást,

soha...

 

Megpihent tekintet száguld végig,

a tavasz bársonyos hiúságain,

minden szépnek ritmusosnak érezhető.

Ez az, ami megváltoztatja az ember hangulatát,

a magaslat,

melyről messzi tekint a szem.

 

A megtépázott, sokat látott

szem,

melyből sok könny, árvaság,

szégyen s bizalom,

tehetetlenség és elégedettség

csillant meg százszor és százszor,

amíg idáig jutott,

hogy megpihent tekintettel nézzen a

hegytetőről messze.


 
 

ma 2017.10.21 van

ma Uršuža névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal