Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Andreas Varady Harmónia-díjasVytlači
 

varady1.jpg

Ahogy már beszámoltunk róla, több rimaszombati is jelölést kapott a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjra.  Az idei díjak átadására november 18-án, került sor az érsekújvári művelődési házban. Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa kategóriában a rimaszombati származású, ma már világhírű dzsesszzenész, Andreas Varady győzött.

Andreas Varady mellett Az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara kategóriában jelölték az operaénekes Tóbisz Tituszt, aki szintén rimaszombati születésű, s az utóbbi években több operaház színpadán mutathatta meg tehetségét, így Kassán, Miskolcon, Liberecen, s legutóbb Osztraván, ahol Verdi Othellójának címszerepében tündököl. Ebben a kategóriában volt egy másik rimaszombati kötődésű jelölt is, ifj. Reiter István hegedűművész személyében, aki felesége, Nyitrai Nóra révén kapcsolódik városunkhoz. Az év szólistája, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekesek kaptak jelölést. Utóbbi a neve ellenére szintén gömöri, Tornaljáról került Bősre, s ha teheti, ma is szívesen látogat haza egy-egy fellépés erejéig.

varady-praga.jpg

Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa (15-től 25 éves korig) kategóriában Andreas Varady mellett Černý Viktor, Farkas Attila, Kaszmán Saróka Liliána és Pastorek Cynthia Éva került az első ötbe. Andreas Varady kilenc éves kora óta csodagyerekként járja a világot, s most készül harmadik saját hanghordozójára. Varady az elmúlt években több teltházas koncertet adott családi zenekarával (édesapjával, öccsével és Radovan Tariška szaxofonművésszel) Szlovákiában, tavaly a Kristályszárny díjra is jelölték a dzsesszzene kategóriában. Az elmúlt években több neves zenésszel koncertezett együtt, s a világ egyik legismertebb zenei menedzsere, Quincy Jones vette a szárnyai alá. Sajnos, a januárban meghirdetett rimaszombati koncertje érdeklődés hiányában elmaradt.

harmonia-logo.jpg

A többi gömöri jelölést nem sikerült győzelemre váltani, az év hagyományőrző népzenésze vagy népi zenekara kategóriában a Fabotó Citerazenekar, az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara kategóriában a Kodály Zoltán Daloskör, az év szólistája, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban Takács Bálint győzött, míg az év könnyűzenei együttese az Expired Passport lett (amelynek egyik tagja, Lacza Gergely, Dénes György unokája).  Az év dala (2015-2017) Emmer Péter Végtelen út című száma lett. Az életműdíjat Duka-Zólyomi Emesének ítélték oda.

expired.jpg


 
 

ma 2017.12.11 van

ma Hilda névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal