Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Február kilencedikéig lehet jelentkezni a VirtuózokbaVytlači
 

virtuozok.png

A tehetséges ifjú zenészek február 9-ig jelentkezhetnek a www.mediaklikk.hu/virtuozok oldalon keresztül három korcsoportban a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor negyedik évadába. A verseny abszolút győztese 12 millió, a korcsoport győztesek 6-6 millió forintot nyernek.

 

Ahogy megszokhattuk már, az előválogatók után következik egy előválogató műsor, amelybe 9-9 versenyző kerül be a kicsik, a tinik és a nagyok korcsoportjából a három elődöntőbe. Innen korcsoportonként hárman jutnak a döntőbe, ahol kiválasztjuk a korcsoportgyőzteseket, a fináléban az abszolút győztesről pedig a közönségszavazással dönt egy ingyenesen letölthető applikáción keresztül.  

„Bíztatjuk azokat is, akik korábban a válogatók során kiestek, hogy jelentkezzenek újra, hiszen voltak olyan példák, mint Váradi Gyula, aki ugyan kiesett az első évad válogatóján, a második évadban viszont a korcsoportjának győztese lett, később pedig Plácido Domingo budapesti koncertjén vendégművészként lépett fel” – mondta el a közszolgálati televízióban Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója, aki azt is hozzátette meg, hogy a tehetségkutatáson túl a Virtuózok célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét, felmutatva annak szépségét, összetettségét, jelenvalóságát.

 


 
 

ma 2018.06.20 van

ma Valéria névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal