Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Egy szelet India – fotótárlat a Városháza GalériábanVytlači
 

kep1.jpg

Január 22-én, hétfőn nyílt meg a Városháza Galériában Kroutil Gyula és Bari Marián Egy szelet India című tárlata, amely február végéig tekinthető meg. A megnyitón Juhász Dósa János méltatta a kiállítást, amelyen az egyik alkotó, Bari Marián működött közre zongorán. A vendégalkotókat köszöntötte Rigó László alpolgármester is.

Az alábbiakban Juhász Dósa János tárlatnyitó szövegét olvashatják.

kep2.jpg

Alig pár hónapja ugyanebben a teremben képzeletben Bécsben jártunk Kresnye András képeinek jóvoltából, ma egy kicsit messzebbre utazunk, mégpedig Indiába, az ellentétek világába, ahol békésen megférnek egymás mellett a káprázatos műemlékek, a nagy többség számára elérhetetlen mérhetetlen luxus és a legmélyebb szegénység. Látszólag békés egyetértésben.

Bizonyára Önök közül sokan látták a 2008-ban bemutatott Gettómilliomos című angol filmet, amely a következő évben kilenc Oscart is begyűjtött, köztük a legjobb filmnek járó díjat. A film a Legyen Ön is milliomos! nálunk is nagy sikert aratott vetélkedő indiai változatába avat be bennünket, amelyben egy szegény Mumbay-ban élő fiú, Jamal mindenki megdöbbenésére elviszi a vetélkedő fődíját. A kérdések közbeni visszaemlékezések során feltárul a néző előtt a mai India kettőssége.  Ezt a kettősséget mutatja fel a most megnyitandó kiállítás is, amelynek alkotói a budapesti Kroutil Gyula és a beretkei Bari Marián.

IMG_2042.JPG

S ha már India került terítékre, szóljunk pár szót a Föld hetedik legnagyobb és második legnépesebb városáról. A gyakran szubkontinensként emlegetett ország hosszú történelme méltán tette Indiát a sokszínű kulturális értékek országává. A hinduizmus és a buddhizmus mellett a dzsainizmus és a szikhizmus is letette kézjegyét a hatalmas földrészen, ahogy a zoroasztrizmus, az iszlám és a zsidó vallás is. Nem beszélve a brit uralomról, amely 1947-ig tartott. A felszabadulási mozgalom egyik vezéralakja az erőszakmentes küzdelem egyik legendás alakja, Mahatma Gandhi volt. „Nacionalistának vallom magam, de az én nacionalizmusom olyan tágas, akár a világmindenség. Engem az egész Föld boldogulása foglalkoztat. Nem szeretném, ha az én Indiám más népek hamvain emelkedne fel. Ha kell időtlen időkig várok, de nem óhajtom véres eszközökkel keresni hazám szabadságát…. Nincs egyéb fegyverem, egyedül csak az erőszak-nélküliség.” – mondta Gandhi, követve Jézus tanait, mielőtt maga is gyilkosság áldozatává vált volna. Ma India a világ egyik legdinamikusabban fejlődő országa, s ha így fejlődik tovább, 2050-re akár a világ legnagyobb gazdaságává válhat. Mégis súlyos gondokkal küszködik: a túlnépesedés, a szegénység, az analfabetizmus és az alultápláltság – nos, ezek szintén a mindennapi indiai élet markáns jellemzői. „Szeretek világot látni, megtapasztalni, hogyan élnek emberek más földrészeken. Szerencsére ma már nagyon kevés pénzből, takarékosan is lehet repülni, ezért különleges helyekre is eljutok. Az egyik ilyen hely India volt, azon belül is két város, Mumbay, a metropolisz és Goa, az üdülőfalu. Az ott készült közel 1 500 fényképből válogattunk néhányat a kiállításra, hátha ezek láttán más is kedvet kap az utazgatáshoz” – mondja magáról a kiállítás egyik elkövetője, Kroutil Gyula budapesti fotós, aki nem egyedül vágott neki az útnak, hanem egy 20 éves beretkei roma fiatalember, Bari Marián társaságában, aki nem véletlenül arra is kíváncsi volt, milyen is az a földrésznyi ország, ahonnan valaha ősei elszármaztak. Marián élményeit már tavaly elárulta a Gömöri Hírlap olvasóinak, s hogy milyen is ez az India, arról most beszéljenek inkább a képek. A mintegy 1 500 képből 35 fotót láthatnak a most megnyíló tárlaton, amely próbálja megválaszolni a kérdést, milyen is a mai India, s talán többeknek kedvet szerez ahhoz, hogy ők is útra keljenek. Az alkotók szándékosan nem adtak címet a képeknek, hisz a nézőre bízták, mit is mond nekik egy-egy kép.

IMG_2053.JPG

A kiállítás kurátoraként engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a rimaszombati Városi Hivatalnak, hogy galériájában helyet adott a kiállításnak, Kresnye Andrásnak, aki a végső változat kialakításában segédkezett és Lovas Róbertnek, aki a szövegek szlovák változatát elkészítette.

kozosfoto.jpg

S amíg a szerzők már megváltották a kubai repülőjegyüket, hogy egy másik egzotikus világot fedezzenek fel, mi Indiából áprilisban hazatérünk a szomszédos Fülekre egy időutazás erejéig. De most tartsanak velünk Indiába! Jó utat mindenkinek!

Fotó: gecse és kresnye   

 

 

 

 

 

  1.  

 
 

ma 2018.04.21 van

ma Ervín névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal