Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Március 14-én ismét megnyitja kapuit a füleki várVytlači
 

otvorenie sezony_web.jpg

A tavasz eljöttével a füleki vár is megnyitja kapuit. A tavaly bemutatott megújult állandó tárlaton kívül, a turistaszezon első hónapjaiban a Rozsnyói Bányászati Múzeum A murányi kőedény emlékezete című időszaki kiállítását tekinthetik meg a Bebek-toronyba látogatók.

A Bányászati múzeum történésze, Holečková Sylvia, már több éve foglalkozik a kőedény-manufaktúrával. Először a rozsnyóit térképezte fel, melyet 2016 augusztusában mutattunk be, „A kőedény költészete“ címmel. Most a városunkkal szoros kapcsolatban álló murányi manufaktúra történetébe nyújt betekintést, melynek alapítói a Koháryak voltak, majd a Coburgok vettek át. Ez főleg a manufaktúra kezdeti időszakában az edények ornamentikáján is megmutatkozott. A kiállított tárgyak között Koháry címerrel és áttört díszítéssel ellátott termékeket is találhatunk.

A kiállítás és egyben a turistaszezon megnyitójára március 14-én, szerdán 16.30 órakor, a Bebek-toronyban kerül sor. A vár az előző évekhez hűen gazdag tárlattal és érdekes időszaki kiállításokkal várja a látogatókat november 15-ig.


 
 

ma 2018.05.25 van

ma Urban névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal