Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Kertészkedés közben fotózik Križian ErzsébetVytlači
 

foto2.JPG

Gyerekkora óta imádja a tájat, s amióta az eszét tudja, élete nagy részét a táj, a kertje tölti ki. S mivel most már otthon ül, hisz nyugdíjas, s kapott egy fényképezőgépet, úgy gondolta, ma, amikor mindenki mindent megörökít, ő is eldicsekszik a kiskerti csodáival. S ahogy első kiállításán, – amit a rimaszombati Városháza Galériában (Fő tér 2.) láthatunk –, van is mivel.

foto1.JPGfoto3.JPG

Križian Erzsébet fotótárlata június végéig tekinthető meg.  

foto4.JPGfoto5.JPG

Križian Erzsébet Bodor lánynéven Magyarhegymegről származik, de már évtizedek óta Osgyánban lakik, s azt vallja hazájának. Amikor felnőtt, még fontos volt a kiskert és a háztáji, s az iskola után a nap nagy része a kertben vagy az erdőben telt el. S mivel az ember nyugdíjas korában többnyire visszatér a gyerekkori kezdetekhez, szinte számára is természetes volt, hogy irány a kiskert. S ha már kapott egy fényképezőgépet, akkor úgy gondolta, érdemes lenne a kiskerti csodákat fotókon is megörökíteni. Rétegesen növekvő csapadékhiányos retek, csomóba menekülő gombák, elhagyott kamrában kicsirázó krumpli, genetikailag hitehagyott paprika és paradicsom, megörökítésre vágyó évgyűrű, virágokon és kertipiszkos kézujjon feledkezett pillangók, virágján feledkezett kukoricaszemek, családostul kitépett krumpli, sokikres szamóca, darázs által megrágott alma – és megannyi apró csoda, sőt még a tulipánok mögül kikandikáló füleki várat is meglephetjük.

foto6.JPG

Ez az első kiállítása (a friss hónapos retek és szamóca után kereslet lett az ezeket megörökítő képeire is téli, szegényesebb időkre is gondolva), s van még egy tervben, amelynek a főhőse Osgyán lenne majd régi és vadonatúj képen. Azt is várjuk.

Juhász Dósa János, Martim Ambróz felvételei


 
 

ma 2018.06.24 van

ma Ján névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal