Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Értékeket mutat(ott) fel a 110 éves Tompa Mihály AlapiskolaVytlači
 

IMG_3258.JPG

Alapításának 110. évfordulójára emlékezett Értékeink című műsorával a Tompa Mihály Alapiskola, amelynek a neve és épülete többször is változott a 110 év folyamán, de ahogy az alkalomra megjelent kötet szerkesztői, Angyal László és Tóthné Madarász Csilla fogalmaznak, lényegét tekintve mégis megmaradt ugyanannak a szeretett alma maternek.

IMG_3283.JPGIMG_3045.JPGIMG_3056.JPGIMG_3122.JPGIMG_3137.JPG

A Városi Művelődési Központ színházterme két alkalommal is zsúfolásig megtelt, hogy az érdeklődő közönség megtekinthesse az Értékeink címmel előadott műsort, amely az iskola diákjainak jóvoltából nemcsak annak mindennapjaiba (korcsolya- és úszótanfolyam, focitorna) nyújtott betekintést, hanem a magyarság értékeit is felmutatta az Aranycsapatig és Kukoriig bezárólag.

tompa1.JPG

IMG_3311.JPGIMG_3183.JPGtompa2.JPG

Az esti közönséget Orosz István, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatója köszöntötte, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy nem a patinás épületet kell elsősorban ünnepelni (amely 1907-ben épült fel, s egy évre rá az 1908/1909-es tanévben indult meg az oktatás), hanem azokat az embereket, akik ezt megtöltötték és ma is megtöltik élettel, szeretettel, magyarsággal. Az igazgató köszönetet mondott a volt és jelenlegi pedagógusoknak is, így elődjei munkáját is méltatva. Emléklapot vehetett át Babróczky Ilona, Bodon Jenő, Csank József és Csúsz László, míg az alkalomra megjelent kötetben számba veszik az iskola neves diákjait is, akik az elmúlt évtizedekben öregbítették az iskola és a város jó hírnevét. Az esti ünnepségen a város nevében Rigó László alpolgármester köszöntötte az ünneplőket, s az iskola vezetését, s köszönte meg, hogy áldozatos munkájukkal nagyban hozzájárulnak a helyi magyarság megmaradásához.

Gecse Attila felvételei


 
 

ma 2018.12.12 van

ma Otília névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal