Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Dobré slovo szavalóverseny és Kresnye András tárlata BátkábanVytlači
 

IMG_9223.JPG

2002 december 11-én indult útjára Bátkában a Dobré slovo szavalóverseny a Csemadok Területi Választmánya kezdeményezésére, amely azóta a Győry Dezső Napok szerves részeként a Bátkai Alapiskolával közösen a területi választmány egyik legfontosabb rendezvényévé lépett elő. Az idén mintegy hetven diák vett részt a versenyen, amely a hagyományokhoz híven az idén is a rimaszombati iskolák házi versenyét hozta.

46515971_457075735118507_5183600324509696_n.jpg46629290_1889438814503877_9052252911920218112_n.jpg46498001_205339687032634_218386223574548480_n.jpg

A verseny zsűrijében neves szakemberek (źubomír Šárik, Milana Jutková, Erika Juhászová, Sebők Valéria, Drahomíra Plichtová, Július Karas, Dana Turanská, Nadežda Garayová, Tóth Katalin) ültek, s ahogy az értékeléskor elhangzott, az idén a színvonal és a szövegválasztás is megfelelőnek bizonyult, a tanárok és diákok bátran merítettek a szlovák irodalom gazdag tárházából, s végül a zsűri az alábbi versenyzőket látta az egyes kategóriákban a legjobbaknak.

A verseny győztesei:

IMG_9077.JPG

IMG_9144.JPG

I. kategória – próza: 1. Farkas Megan Magdaléna (rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola), 2. Berki Aranka (Uzapanyiti Alapiskola), 3. Križo Lea (Rimaszécsi Alapiskola)

I. kategória – vers: 1. Végh Máté Szabolcs, 2. Máté Zsófia, 3. Kovács Noémi (mind rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola)

IMG_9089.JPGIMG_9186.JPG

II. kategória – próza: 1. Valent Ádám (Tompa Mihály Református Gimnázium), 2. Juhász Viktor, 3. Farkas Laura, a zsűri dicsérete: Szabó Réka (mind rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola)

II. kategória – vers: 1. Plesivcsák Sofia, 2. Madarász Lili, 3. Csank Benjámin (mind rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola)  

IMG_9104.JPGdobreslovo3.JPG

III. kategória – próza: 1. Vajgel Rozina (rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium), 2. Molnár Mónika (feledi Szombathy Viktor Alapiskola), 3. Čúr László Kristóf (Rimaszécsi Alapiskola)

III. kategória – vers: 1. Orosz Dániel, 2. Bodor Karolina (mindketten rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola), 3. Rencsok Nikoletta (Bátkai Alapiskola), a zsűri dicsérete: Kuzma Szabolcs (rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium)

IV. kategória – vers: 1. Csutor Sofia, 2. Bene Viktor (mindketten rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium), 3. Lázár Szilvia (rimaszombati Kereskedelmi Akadémia)

IV. kategória – próza: 1. Ostrihoň Dávid (IV. kategória – próza, rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium).

 

Bár źubomír Šárik bevezetőjében hangoztatta, hogy nem elsősorban az eredmény, hanem a részvétel számít, hisz manapság egyre kevesebbet kommunikálunk egymással, s talán még kevesebbet olvasunk, a versenynek évek óta van kerületi (Tornalja) és országos (Komárom) fordulója is.

IMG_8968.JPG

A verseny kísérőrendezvényeként fellépett a Tompa Mihály Református Gimnázium csoportja, akik magyar és szlovák népdalokat tolmácsoltak, s megnyitották az iskola egykori diákjának, Kresnye Andrásnak Budapesti képeslapok című, annak idején a Városháza galériában bemutatott tárlatát is, Radics József tanítvány gondolatait az alábbiakban olvashatják:

DSC_1680.jpg

Egy különleges kiállítás különleges megnyitóján vagyunk, amelyen én, a kiállítás megnyitója legalább olyan zavarban vagyok, mint az, akinek a kiállítását megnyitom. Mint valószínűleg sokan tudják-tudjátok, mindketten ennek az iskolának voltunk a diákjai, innen indultunk el a nagyvilágba. S hogy miért is én nyitom meg ezt a mai tárlatot, annak egyszerű oka van. Bár a kiállító Kresnye András öt évvel fiatalabb tőlem, mégis tőle lestem el a fényképezés alapjait, s neki köszönhetem, hogy magam is ezt a hivatást választottam.

IMG_9071.JPG

A nagybalogi Kresnye András mindössze 21 éves, de a Budapesti képeslapok című kiállítása már a harmadik önálló kiállítása, de előtte a Gömöri Fotóklub Három Rózsa Kávézójában található galériájában volt már egy közös, tematikus tárlata (Nők a tájban) Micsuda Andrással és Mihályi Szabolccsal. A tárlat megjárta Füleket, Balogfalát, Várgedét és Nagybalogot is. Kresnye András ezt követően kapott felkérést első önálló tárlata megrendezésére a rimaszombati Városháza Galériától, amely során addigi portré és tájképeiből válogatott. A Bangyó fele címet viselő tárlat szintén eljutott szülőfalujába, Nagybalogra is. Tavaly bécsi képeslapjait láthatták az érdeklődők, s ennek megnyitója után jött az ötlet, hogy érdemes lenne számba venni Közép-Európa fővárosait. A Budapestet bemutató tárlat közösen született meg a kiállítás kurátorával, Juhász Dósa Jánossal, valamint Lovas Róberttel, akik évekig éltek-élnek Budapesten, s így a tárlat az ő emlékeiket is felmutatja. Ahogy Budapest gömöri kapcsolatait is, hisz Izsó Miklós, Ferenczy István, Blaha Lujza vagy Darvas Iván nélkül nem olyan lenne Budapest, amilyen. Ahogy a József Attila-díjas Ferdinandy György nélkül sem, aki a kiállítás anyagát megtekintvén, s személyesen is megismerkedvén az alkotóval, az alábbi köszöntőt írta a kiállítás elé: „Van-e olyan (lehetséges-e), hogy az ember egyszer csak nyolcvanévesen felfedezi a szülővárosát? A helyet, ahol több mint félévszázadon át – legalábbis úgy hitte –, nyitott szemmel és szívvel járta annak macskaköves útjait? Kresnye András képeit nézegetve elszégyellem magam. Milyen gyönyörű a hely, ahol születtem, és igen, milyen rosszul láttam eddig, miközben azt képzeltem: ismerem. Ez az ifjú ember istenáldotta művész. Felfedezi, és neofita friss szemével láttatja Budapestünket, a Kárpát-medence festői fővárosát. Mégsem turista-kalauz ez a képsor.  A Dunán grasszáló sétahajók alatt vidáman úszkál a sűrű szemét realizmusa. Újrafelfedezés? Köszönöm, András, hogy megmutattad nekünk egy mai fiatal művész szemével szeretett városunkat!  Hogy volt hozzá erőd, elszántságod, szemed és szíved!”

Lám-lám, Kresnye András példája is bizonyítja, hogy kellő elszántsággal és akarattal bárhonnan ki lehet törni és lehet sikeresnek lenni. András ma már keresett fotósa Gömörnek, s csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer majd a tanítvány is megközelíti a mesterét.  S van még egy oka annak, hogy ezt a kiállítást én nyitom meg. Jövőre ugyanis közösen folytatjuk a közép-európai városokat bemutató sorozatot, mégpedig Pozsonnyal.

S mit ajánlhatnék nektek e rövid megnyitó végén. Ha tehetitek, nézzétek meg ezeket a gyönyörű városokat. Higgyétek el, megéri. S ha sikerül egy-egy szép pillanatot megörökítenetek, akkor egyszer talán majd a Ti képeitek lógnak majd ezeken a falakon.

Gecse Attila és Kresnye András felvételei

 


 
 

ma 2018.12.10 van

ma Radúz névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal