Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Adventi olvasmány: Egy mondagyanús történet Farkas Ottótól Vytlači
 

IMG_6588.JPG

Farkas Ottónak az idén a Beszédes Múlt Könyvek sorozatban jelent meg a Mindenütt áll egy híd című kötete, amely egy különös sorsú fiatalember életébe nyújt betekintést. A sorozat következő kötete jövő nyáron lát napvilágot, s a régió mondáit és főleg mondagyanús történeteit gyűjti csokorba. S hogy mik is azok a mondagyanús történetek? Ízelítőül a készülő kötet egyik történetét nyújtjuk át karácsonyra.  

farkas1.jpg

 

Az elvesztett királyi ajándék

 

Gömöri István földbirtokos, az egykori egykori vi­téz katona szomorúan lovagolt hazafelé. Nem volt fáradt, inkább csak szomorú. Valahol az ajnácskői rengetegben elveszítette aranymarkolatú kardját, melyet a királytól kapott egy győztes csata után. Lá­nya, akit egyedül nevelt, látva otthon a szomorúsá­gát, megkérdezte, miért bánkódik? Édesapja el­mondta, milyen veszteség érte. Lánya igyekezett őt vigasztalni:

– Édesapám, egy kard mégsem tűnhetett el nyom­talanul. Ha nem találta ma, majd megleli holnap.

– Az a baj, drága kislányom, hogy holnapután a ki­rályi udvarba vagyok hivatalos, oda pedig a király­tól kapott kard nélkül nem mehetek. Más karddal az oldalamon nem állhatok elé, tiszteletlenségnek tekintené. Nem tudom, mitévő legyek – sóhajtott, és azonnal indulni akart, hogy megkeresse a fegy­vert. Csak lánya hosszú könyörgésére tett le tervé­ről és aludni tért.

A lány is lefeküdt, és alig hajtotta a párnára a fejét, mindjárt elaludt. Selyembe öltözött fiatal nő jelent meg álmában, és arra figyelmeztette, nehogy egye­dül induljon az eltűnt kard keresésére, mert na­gyon veszélyes helyen rántotta ki azt egy bokor tüs­kés ága édesapja övéből: az Oroszlán-szikla északi oldalán, ahol vaddisznók tanyáznak.

Az álomra felébredt. Kinézett az ablakon, a telihold bevilágította a tájat. Azon töp­rengett, álmodott, vagy valóban járt valaki a szo­bában? Felöltözött, óvatosan kilopódzott az udvarra, az édesapja nem vette észre, olyan óvatosan húzta be maga mögött az ajtót. Elindult az Oroszlán-szikla irányába. Pity­mallott, mire kiért az erdőbe. Az Oroszlán-sziklá­hoz érve leült, meg­pihent, közben nézte a körülötte sorakozó bokrokat. Próbálta elképzelni, merre űz­hette édesapja a szarvasbikát, amikor elvesztette a kardját.

 „Talán arra lehet” – gondolta és elindult a bokrok felé. Nem tévedett, az egyik bokor tövében megtal­álta édesapja aranymarkolatú kardját. Felvette és boldogan indult hazafelé.

Ki sem ért a tisztásra, amikor segélykiáltást hallott. Futni kezdett a hang irányába, ahogy a lába bírta. Az erdőszélre érve látta, ahogy a disznópásztor épp felé rohan, nyomában egy dühösen fújtató vadkan­nal. Amint a legényke elfutott előtte, a félelmetes állat odaért mellé. A lány két kézre fogta a kardot és nagyot ütött vele a fejére. A hatalmas vadkan el­terült, a lány pedig a nyakába döfte a kardot, mire nyomban kimúlt.

– Te aztán igazán bátor lány vagy. Mondd, mi a ne­ved? – lovagolt mellé váratlanul, ki tudja honnan, egy előkelő ruhába öltözött ifjú.

– És te ki vagy, honnan kerülsz ide? – mosolygott rá a lány.

– Én onnan jöttem – mutatott az előttük ma­gasodó, kecses várra a legény.

– Jaj, de szép! – dicsérte meg a lány, akinek egysze­riben nem csak a vár tetszett meg, hanem annak fia­tal lakója is.

– Én pedig Gömöri István földbirtokos lánya va­gyok.

– Akárki vagy, nagyon bátor vagy, és … – még szere­tett volna mondani valamit, amikor lovasok buk­kantak elő az er­dőből. A csapat élén Gömöri István lovagolt. Látva az elejtett vadkant, leugrott lováról és kétségbeesve ölelte magához lányát.

– Megsebesültél?

– Semmi bajom, édesapám – mosolygott és elme­sélte, hol találta meg a kardot és hogyan szúrta le vele a vadkant.

– Mi pedig reggel óta téged keresünk – simogatta meg hosszú haját az édesapa. 

Mire a lány kiszabadult édesapja féltő öleléséből, addigra a vár fiatal lakója ellovagolt. Gömöri István lányának elszo­rult a szíve, valami meghatározatlan bizonytalanság lett úrrá rajta. Látja még őt? Talál­koznak még valaha? Édesapja észrevette szomorú­ságát és megkérdezte:

– Édes kicsi lányom, hát te nem is örülsz velem? Lá­tod, én milyen boldog vagyok, és ezt a boldogságot csakis neked köszönhetem. Megtaláltad a kardot, amit tegnap elvesz­tettem.

– Boldog vagyok, édesapám, csak szerettem volna még a fiatal lovassal szót váltani.

– Ugye, tetszik neked?

– Minek is tagadnám. Igen, nagyon tetszik.

Gömöri István másnap útnak indult a királyhoz. A lánya minden reggel és este kilovagolt a mezőre, titkon abban bízott, találkozik majd a várúr fiával. Szemével mindig őt ku­tatta, kereste, de sehol nem látta. Egyik este­ a kastélyuk közelében lovagolt, amikor a lova megbotlott. A lány leugrott a nyereg­ből, megnézte mi történt, s látta, hogy a ló bal hátsó lábáról hiányzik a patkó. Közel volt a kovácsmű­hely, a hátasát egyenesen oda vezette.

– Sötétedik, jó lenne gyorsan befejezni – szólt rá a lány egy idő után a kovácsra.

– A kisasszony talán fél a sötétben? – kérdezett az vissza.

– Majd én vigyázok Hajnácskára – szólalt meg vala­ki a hátuk mögött. A lány odapillantott, a várúr fia állt a műhely előtt.

– Honnan tudod a nevem? – kérdezte mosolyogva Hajnácska.

– Kérdezősködtem, és megtudtam.

Gömöri István eközben megérkezett a királytól és a lányát kereste. Megijedt, amikor a szolgáktól meg­tudta, hogy délután kilovagolt, de még nem tért vissza. Épp keresésére indult, amikor megpillantot­ta a lovát. Nyereg volt rajta, de a nyeregben nem ült senki. Mögötte nem messze a vár urának fia kantá­ron vezette a saját lovát, amelynek nyergében Haj­nácska ült.

A fiatalember még aznap megkérte édesapjától a lá­nya kezét, és hamarosan megtartották az esküvőt. A monda szerint a kecses várat és az alatta fekvő telepü­lést a később várúrrá lett fiatal férj nevezte el szeretett feleségéről Hajnácskának.

 


 
 

ma 2019.03.21 van

ma Blahoslav névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal