Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Csemadok 70!Vytlači
 

csemadok2.jpg

1949 március 5-én alakult meg felülről jövő kezdeményezésre a Csemadok, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete. Ahogy a pár héttel korábban, szintén felsőbb utasításra létrejött Új Szó, a Csemadok is megélte a mai napot. Névváltoztatás nélkül.

Igaz, ma már a Csemadok a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetséget fedi, de hiába esett szét Csehszlovákia még 1993-ban, a szövetség nem tudott vagy nem akart új nevet találni magának. Sajnos, a Csemadok mára annyira decentralizálta önmagát, hogy minden területi választmánya és alapszervezete önjáró lett, s nem is igen lehet rajtuk számonkérni semmit, hisz még kikérnék maguknak.

Ami a számokat illeti, a Csemadoknak mintegy 55 ezer tagja van, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a szervezet elöregedett, jelentősen és fölöslegesen átpolitizálódott. Mégis fontos évforduló ez, hiszen látván közösségünk folyamatos bomlását, emberi értékeink eltékozlását, ki tudja, lesz-e még mit, s kinek ünnepelni öt vagy tíz év múlva. Meggyőződésem, hogy a Csemadok nélkül a szlovákiai magyarság már rég kihalt volna, igaz, így sincs könnyű helyzetben. Mai közösségmegvető világunkban nagyon nehéz valamilyen szinten feltartani egy ennyire szétszórt, öngyűlölő, egykoron közösségnek nevezett csoportosulást. Ehhez bizony fanatikus egyfecskék kellenek, bár az ő dolguk is egyre lehetetlenebb.

Persze, ma is vannak pozitív példák akár régiónkban is. Nagybalog, Almágy, Ajnácskő, Fülek – igaz, itt bizony ott vannak azok a bizonyos egyfecskék, legyen az Pál Gabriella, Agócs Ildikó, Mikó Alexandra vagy Szvorák Zsuzsa, akik több embert tudnak megmozgatni, mint a régió összes többi Csemadok alapszervezete együttvéve. De nagyon fontos, hogy vannak még ilyen fanatikus egyéniségei a szervezetnek, akik folyamatosan bizonyítják, hogy bizony lehetne másképp is. S ahol még nem hiányoznak a fiatalok, akik szintén lehetőséget látnak a Csemadokban, s a megmaradásunk zálogát. Mert ha nem lesznek, akkor nemcsak Csemadok, de szlovákiai magyarság sem lesz.

Bár ma már tag sem vagyok, mindenesetre nekem nagyon sokat adott a Csemadok. Négy évig lehettem a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny főszervezője, évekig járási titkár, 15 évig az Egressy Béni Színjátszó Fesztivál szakmai főnöke, ahogy hat évig a Csemadok Balogfalai Alapszervezetének elnöke is. Mindezért a lehetőségekért csak köszönetet tudok mondani.

S kívánom, hogy ebben a nem túl kecsegtető helyzetben is legyenek emberek, akik tovább viszik azt a fáklyát, amely talán segít közösségünk túlélésében. 

Juhász Dósa János


 
 

ma 2019.05.21 van

ma Zina névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal