Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Képviselőink: Tankó IstvánVytlači
 

Štefan Tankó.jpg

Tankó István a legfiatalabb városi képviselők közé tartozik a maga 36 évével. Már négy éve is fontolgatta az indulását, végül akkor mégsem vágott bele. Most a 2. körzetben a legtöbb szavazatot szerezve, 641 vokssal az első helyen végzett.

Az alsópokorágyi Tankó Istvánnak a pályaválasztásnál viszonylag könnyű dolga volt, hisz édesapja a rendszerváltás után önálló vállalkozásba kezdett (előtte 17 évig a bátkai gyümölcsészetben dolgozott), így az akkor hatéves István hamar belenőtt a teendőkbe, míg öccse, Tamás egyenesen beleszületett a családi vállalkozásba. Ma már természetes a munkamegosztás közöttük, hisz István a pályaválasztáskor a kassai állatorvosi szakot választotta, mivel jobban érdekelték az állatok, addig öccse Nyitrán végzett a mezőgazdasági egyetemen. S ha már így adódott, a családi farmon István foglalkozik az állatokkal, Tamás a növénytermesztést irányítja, édesapjuk pedig összefogja a vállalkozást. 420 sertés, 120 marha van a családi gazdaságban, amelyeket helyben dolgoznak fel és adnak el. Nincs könnyű dolguk, éjjel-nappal dolgoznak, s ahogy mondja, a piaci viszonyok mellett ki vannak téve az időjárás viszontagságainak is.

„Nem mindegy a számomra, milyen úton halad tovább Rimaszombat” – mondja lelkesen az egyébként halk szavú fiatalember, aki szerint a jelenlegi polgármester eredményeit nem lehet elvitatni, de nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációkat itt tudjuk tartani, s egy élhető várost felmutatni, ahol a munkalehetőség mellett a mai kor igényeinek megfelelő kulturális és kikapcsolódási lehetőségeket is biztosítani tudja a város vezetése. Amikor Radovan Ceglédy megszólította, megismerkedett az elképzeléseivel, s mivel nagyon sok mindenben azonosulni tudott a nézeteivel, igent mondott. A Most-Híd színeiben indult független jelöltként, de azóta belépett a pártba. Számára a kétnyelvűség sose okozott gondot, mint mondja, a felesége is szlovák, s példaként hozza fel a Merjünk gyorsítani Klubot, amelyben megfér egymás mellett Juhász Péter MKP-s és Ivan Hazucha maticás képviselő is. Az idén fordult elő először, hogy magyar és szlovák képviselők együtt koszorúztak március 15-én.

A legutóbbi testületi ülésen 11 projektet soroltak fel, amelybe érdemes lenne a városnak bekapcsolódnia – mondja Tankó, amelyek nagyban segítenék a város egyes létesítményeit, például a szerinte elhanyagolt iskolaügyet. De Tankó támogatja például a kurinci Zöld Víz Üdülőövezet hosszútávú tervének a kidolgozását is. „Hiába szeretnénk hullámmedencét és más látványosságot, ha több látogatót úgysem tudunk fogadni a hely véges kapacitása miatt” – teszi hozzá Tankó, aki szerint az sem mellékes, hogy az illemhely mondjuk a büfé mellé kerül-e.  „Sok-sok javaslatot nyújtottunk már be, említhetném az ipari parkot, az egykori Iskola utcai kollégiumba tervezett nyugdíjasotthont, a kerékpárutakat, az iskolák és óvodák felújítására vonatkozó terveinket – ne mondja senki, hogy a város fejlesztését akarjuk a terveinkkel lefékezni. Ha a város nem ad be projekteket, akkor hiába vár a sült galambra. Olyan ez, mint az a beteg, aki, ha el is megy az orvoshoz, de nem mondja, mi fáj neki. Ebben az esetben az orvos sem tud segíteni.”   

Tankó István élete nagy részét Alsópokorágyon töltötte, s mint mondja, szomorúan tapasztalja, hogy a városhoz tartozó egykori falvakat (Felsőpokorágy, Alsópokorágy, Bakti) ma is mostohán kezeli a város, hosszú évek óta állnak a legfontosabb fejlesztések is, elég csak az utakra vagy a kultúrházra gondolni, s aki nem itt lakik, ezt talán meg sem érti. Az elkövetkező évek alatt egyfajta prioritásként kezeli, hogy megmozduljon valami ezeken a településeken is, de ahogy hangsúlyozza, számára a város mint egységes egész a fontos, s mindent meg kell tenni azért, hogy a fiatalok – ahogy ő a személyes példájával is bizonyítja –, ne menjenek el.

  jdj  


 
 

ma 2019.05.19 van

ma Gertrúda névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal