Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Rimaszombat

Egy uzapanyiti berkenyefa is lehet az Év fájaVytlači
 

strom-roka-martin-babarik-3-z-4-683x1024.jpg

37 fát jelöltek idén Szlovákiában az Év fája díjára, a szűkebb válogatásba 12 fa került be, köztük az Uzapanyit mellett, Laponyán található, mintegy 250 éves berkenye is. Szavazni szeptember 30-ig lehet.

strom-roka-martin-babarik-2-z-4-1024x683.jpg

Peter Lipa énekes védnöksége alatt az Ekopolis Alapítvány az idén immár tizenhetedik alkalommal hirdette meg az Év fája ankétot, amelyre április végéig 37 fát neveztek be. Egy szakbizottság ezt a mezőnyt 12 fősre szűkítette, s ebbe a végső mezőnybe bekerült egy uzapanyiti berkenye is, amelyet még valószínűleg Mária Terézia idejében ültettek ki. 14 m magas, a kerülete mintegy három méter lehet.       

A berkenye (Sorbus) a rózsafélék Rosaceae) családjába tartozó, egész Európában elterjedt, több mint 100, cserje vagy fafajt magába foglaló nemzetség. A nemzetség tudományos neve a „fanyar” jelentésű kelta „sor” szóból eredeztethető, mely nyilván a termés ízére utal. Valamikor népszerű gyümölcs volt, ma már egyre ritkább. Maga a fa elsősorban dísznövényként kedvelt, mert nemcsak mutatós, de a légköri szennyeződéseket is elviseli. Bogyóiból pálinkát, likőrt és ecetet készítenek, míg fája jól megmunkálható, faragható, esztergályozható és fényezhető.

Szavazni a https://www.ekopolis.sk/zivotne-prostredie/strom-roka/finalisti linken, a Krásy Slovenska lapban megtalálható szelvényen vagy sms-ben lehet. A 7773-as telefonszámra a STROM*XX* (az uzapanyiti fa a 10-es sorszámot viseli) formát kell beküldeni.

A győztes fa 300 eurót „nyer” ápolásra, valamint bekerül az Év európai fája versenybe.

 

Fotó: Martin Babarík


 
 

ma 2019.08.18 van

ma Elena, Helena névnapja van

Részletes naptár

webygroup
Slovenská verzia
English version
FőoldalFőoldal